Hogyan fog működni ez a gyakorlatban?
2022-től a vállalkozás, az általa vásárolt kerékpárt a munkavállaló részébe bocsátja, amelyet az
alkalmazott magán célra is használat. Ez az egyik legnagyszerűbb előnye az új törvénymódosításnak.
A gyakorlatban ez úgy működhet, hogy a vállalkozás megvásárolja a feltételeknek megfelelő
kerékpárt (ami bizonyos kereteken belül elektromos kerékpár is lehet), amely nem kerül a
munkavállaló tulajdonába, de teljes körűen használhatja azt. Ez az új típusú cafeteria már most
nagyon népszerű az alkalmazottak és vállalkozások körében érdeklődés szinten.
A NAV információi az új adómentes juttatással kapcsolatban
Átalakult a TAO rendszer is
A vállalatok számára az új törvénymódosítás legelőnyösebb tulajdonsága, hogy leírhatják a társasági
adóból a dolgozók számára vásárolt kerékpárokat, valamint azok fenntartási költségeit is. Ezt eddig
akkor tehették csak meg, ha a munkavállaló kizárólag a vállalkozás tevékenységéhez köthetően
használta a kerékpárt – tehát tárgyi eszközként csak értékcsökkentést lehetett rá elszámolni.
Fontos kiemelni, hogy a 2022-es évtől NEM szükséges, hogy a kerékpár használata a cég
alaptevékenységével szoros összefüggésben legyen.
Az új, átalakított rendszer lehetővé teszi a vállalkozások számára az egyszerűbb és átláthatóbb
kerékpárflotta fenntartását, valamint motiválhatják dolgozóikat a gépkocsik használatának
nélkülözésére a munkába járáshoz. Ezt a vállalatok később a fenntarthatóság jegyében is
felhasználhatják, akár PR vagy marketing célokra.
Kik vehetik igénybe?
A legfrissebb információk szerint nincsenek szigorú vagy összetett feltételei az igénybevételnek.
Tehát, minden olyan vállalkozás, cég, ahol munkavállalók juttatást kapnak – igénybe vehetik az
adómentes kerékpárvásárlás lehetőségét. Pontosabban: olyan belföldi illetőségű jogi személy, szervezet vagy egyéni vállalkozó, (kifizető), amely adókötelezettség alá eső jövedelmet juttat akár
közvetlenül, vagy megbízottja útján.
Milyen egyéb előnyei vannak az adómentes kerékpár vásárlásának?
A pénzügyi előnyök mellett sok más szempont is szól kerékpáros juttatás mellett. Azok a
vállalkozások, akik emellett az adómentes juttatás mellett döntenek, hozzájárulnak a
környezettudatosság építéséhez, valamint egy új sportolási lehetőséget nyújtanak
munkavállalóiknak.
Használja ki a céges kerékpár vásárlási lehetőséget! Kérjen, mielőbb ajánlatot!